​ Helyzetjelentés a vörös iszap katasztrófa első napjainak állatvédelmi eseményeiről
2010. október. 09. szombat, 22:26

A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség tagszervezetei egységesen
siettek a kataszrófában megsérült állatok segítségére. A katasztrófa észlelésekor
a legközelebbi, két veszprémi tagszervezetünk azonnal a helyszínre sietett és
azóta is naponta mentik az állatokat. A sérülteket a veszprémi Állatkórházban
tudjuk elhelyezni, ahol lefürdetik őket /a helyszínen ugyanis nincs víz/ és
szakszerű orvosi ellátást kapnak. Innen szervezzük az elhelyezésüket a
közelebbi menhelyekre, hogy helyet tudjunk biztosítani a következő
szállítmánynak.




Pénteken reggel pl. 8 kutya, 4 macska és 50 kacsa és tyúk volt a kórházban, akiket ma, szombaton a fehérvári

és az őrbottyáni menhelyekreszállítunk, amíg a másik járművel Devecserben mentik a sérülteket. A Szövetség

tagszervezetei példás összefogást tanúsítottak, az eltelt 5 nap alatt 6-8menhelyünk fogadott be több, mint 40

állatot, és a távolabbi menhelyek további felajánlásokat is tettek, ahová a hét végén tudunk szállítani.

A szombat hajnalban elrendelt kitelepítés után fél órát kaptunk arra, hogy Kolontáron körülnézzünk.

A rövid idő alatt két kutyát és két macskát sikerült befogni. A portákon bezárt állatoknak, számuk száznál

többre tehető, ott kellett maradni,ellátásukról a hatóság gondoskodik, elszállításukról nem esett szó.
A veszprémi mentők felajánlották segítségüket az állatok ellátásában. Devecserben, egy esetleges kiürítés

után, több száz állat maradna a kerítések mögött. A Szövetség évek óta szorgalmazza, hogy az illetékes

hatóság létesítsen, vagy bérlejen olyan farmokat, ahol katasztrófák vagy más okból elrendelt kobzások

esetén az állatokat biztonságosan el lehet helyezni. Reméljük, hogy az idei események / árvíz, belvíz,

vörös iszap, stb./tapasztalatai nagyobb nyomást jelentenek a lépés megtételéhez.

A Szövetség honlapja: www.allatvedok.hu

e-mail: info.matsz@freemail.hu


itthoni számlaszámunk:11705008-20489754-00000000
külföldiszámlaszámunk: HU78 11705008-20489764-00000000 OTPHUHB

Örömmel fogadunk minden támogatást, mivel non-profitszervezet vagyunk, kizárólag adományokból

tartjuk fenn magunkat. Az adományokból az Állatkórházat és a mentésben résztvevő menhelyeket

szeretnénk támogatni, akik vállalják a sérült állatok gondozását és gazdihoz juttatását.

képek az állatok mentéséről...

Budapest, 2010.október 09.

Forrás: http://www.allatvedok.hu/

1985 olvasás
Megosztás:
Bejelentkezés
Az Ön azonosítóje le lett tiltva!
Hibás azonosító vagy jelszó!
Az azonosítót kötelező magadni!
A jelszót kötelező magadni!

Azonosító:

Jelszó: